Azeri nagyköveti látogatás a Soproni Egyetemen

A két ország diplomáciai kapcsolatának jubileumi, harmincadik évében, április 25-én két napos látogatásra a Soproni Egyetemre érkezett Tahir Taghizadeh nagykövet, Azerbajdzsán budapesti nagykövete és felesége, valamint Samir Musayev konzul.

A látogatás nyitó napján a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon, Prof. dr. Széles Zsuzsanna dékán és Dr. habil. Szabó Zoltán külügyi igazgató köszöntötte a vendégeket, majd nagykövet úr angol nyelvű interaktív Bormarketing óra keretében mutatta be, szóban és kóstoltatva Azerbajdzsán hagyományos szőlő és borfajtáit, majd a látogatók a Zsoldos Pálinka Manufaktúra hungarikumaiból kaptak ízelítőt megismerve a pálinkakészítés egyediségét és a benne rejlő lehetőségeket.

Fotó: Pluzsik Tamás


A diplomáciai vizit másnapján, a rektori hivatalban Prof. dr. Fábián Attila fogadta a látogatókat, majd stratégiai megbeszélésen tekintették át az együttműködési lehetőségeket. Az eszmecserén jelen volt Prof. Dr. Lakatos Ferenc, rektorhelyettes, Dr. habil. Szabó Zoltán, külügyi igazgató. Dr. Molnár Ákos, Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke és Lakatos Barbara, külügyi koordinátor is. A tanácskozáson elhangzott: Magyarországon jelenleg 1000 azeri hallgató tanul, a Soproni Egyetem által nyújtott unikális képzések pedig vonzóak lehetnek további azeri fiatalok számára. A közös együttműködésnek fontos szerepet adhat Sopron egyik jelképe, a bor amelyet tovább erősíthet az egyetem a borászattal, borkultúrával és turizmussal kapcsolatban tervezett képzései is.

Fotó: Pluzsik Tamás

A találkozó alkalmával emlékfa került elültetésre a Botanikus Kertben az azeri és magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele három évtizedének tiszteletére, majd egy kellemes botanikus kerti sétát követően a Természeti Erőforrások Kutató Központban Dr. Alpár Tibor rektorhelyettes úr ismertette az egyetemen folyó speciális vizsgálatokat és kutatásokat. A diplomáciai vizitet közös ebéd és ajándékozás zárta, amelyet a résztvevők kiemelkedően eredményesnek és hasznosnak ítéltek meg célként meghatározva az együttműködés dinamikus, tervszerű fejlesztését.