A fontosabb diákhagyományok - a Valétálásig

Egyenruha
1839-ben szabályozták először az egységes egyenruha viselését. 1899-ben az ünnepi viselet az aranysujtásos atilla, a köznapi viselet a walden lett. 1948-1971 között tilos volt az egyenruha viselete, ezután a selmeci hagyományok szerint élő karok másodévtől kezdve viselhetik a kari jellemzőkkel (ruhaszín, jelzések, gombok) ellátott egyenruhát. Szép hagyomány az egyenruhára felvarrt folt (fleck), mely kezdetben a folytonossági hiányok takarására szolgált, manapság inkább viselőjének a másik nem körében elért sikereire utal. Az egyenruha tartozéka még a koronként változó formájú sapka is.

Walden

Mai soproni egyenruháink
Walden
Az idők folyamán sokat változott ez az egyenruha, míg kialakult a ma ismert walden. Őzbarna színű, ördögbőrszerű anyagból készült, derékban szabott rövid zubbony a derék alatt lefelé bővült és hátul felhasított volt. Sajnos az 50-es évek elején ezt a diákegyenruhát is betiltották, és csak az 1971-es Vadászati Világkiállítástól viselhették újra. Napjainkban létezik az ún. „selmeci-szabású” derékban szabott, és a „soproni” derékban karcsúsított vagy egyenes szabású. Elöl öt aranygomb található. A mai waldent is állógallér és paszomány jellemzi, melyek a szaknak megfelelő színű bársonyból készülnek. Hátul a hasítékon három-három gomb díszíti. A galléron egy-egy erdészcsillag, a kézelőn három-három kis erdészgomb található. A waldenhez fehér inget, fekete nadrágot és fekete cipőt hordanak.
A walden színei a karoknak megfelelően:
Erdőmérnöki Kar: őzbarna alapon zöld paszomány
Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar: őzbarna alapon fekete paszomány
Veblen
A soproni közgazdászok egyenruhája. 1999-ben alapította az első közgazdász évfolyam. Nevét Torsten Veblen Nobel-díjas közgazdászról kapta. Fekete színű, egysoros gombolású, szürke ívelt paszomány, esetenként karcsúsított egyenruha, két ezüstszínű Anjou liliommal az állógallér két szélén. Gombjai szintén ezüst színűek, öt darab nagy van elöl, hátul a hasíték mentén 3-3 nagy. Az ujjak végén pedig 3-3 kicsi gomb található. A zseb és a váll szürke bársonyszegélyes. A Veblen vállán nincs sapkazsinór, a közgazdászok nem hordanak sapkát. Viselni fehér nyakig gombolható galléros inggel, fekete szövetnadrággal és fekete cipővel kell.


Szakestélyek
Az egyes diákcsoportosulások megalakulásuktól kezdve tartanak összejöveteleket, úgynevezett szakestélyeket. Ezek kezdetben valóban szakmai kérdések megbeszéléséről szóltak, ahol az együttlét végén egy kis poharazgatásra is sor került. Később szerveztek úgynevezett nedves esteket, melyeken közös nótázás és italozás folyt. A két forma lassan egybemosódott, és kialakult egy kötött formájú összejövetel, melyen komoly és vidám témák egyaránt szóba kerülnek.
A szakestélyek az elnök (praeses) - aki szent és sérthetetlen - megválasztásával kezdődnek. Ő nevezi ki a szalagos tisztségviselőket, akik a következők: háznagy (major domus) -feladata a szakestély rendjének szabályozása és fenntartása-, nótabíró (cantus praeses) -feladata a szakestély folyamán a nóták intonálása-, visszhang (contra punkt), aki az elnök szavait visszhangozza a terem minden szegletébe, lehetőleg szellemesen elferdítve azokat, esetenként, ha pogányok is lennének a szakestélyen, akkor a balekcsősz (fuchs major), aki fegyelmezi a pogányokat és helyettük beszél. Az elnököt köszöntő nóták, majd a szakok himnuszainak eléneklése után ismertetik a házirendet, kinevezik a nem szalagos tisztségviselőket. A szakestélyen, az elnök utasításai szerint kerül sor a felszólalásokra és az éneklésre. A hivatalos rész lezárásaként korábban a „Mindnyájan voltunk egyszer...” című dalt énekelték, mostanság inkább a „Gaudeamus…”, a „Ballag már a vén diák...”, a „Visszapillantás”, vagy a „De most már elmegyünk...” nóták hangzanak el.
Szokásos, évente megrendezésre kerülő szakestélyek: a balekkeresztelő (ősszel, a balekbál előtt), utóbbi években: a balekszámláló (februárban), a Kohlenbrenner, az egyenruha-avató (tavasszal), a felező (a tanulmányok félidején, a téli vizsgahónap után), a firmaavató (tavasszal), a stafétaátadó (ősszel) és a valéta (májusban).
Alkalmankénti az egy-egy ritka esemény tiszteletére, emlékére rendezett szamárestély (csak Selmecen a bukottaknak), a hagyományápoló, a selmeci, a túlélő és a gyász-szakestély (egy elhunyt oktató, hallgató, vagy szaktárs emlékére).

Valétálás
Az alma matertől és a várostól való búcsúzás időszaka a valéta szakestéllyel kezdődik. A szakesten a valétánsok felkötik szalagjaikat, melyet korábban egy kedves leány hímzése díszített, az 1960-as évektől az évfolyam közös megegyezéssel, egységesen készíttet el. 1981-től készíttetnek a végzősök úgynevezett valéta korsót, mely a diákéletre emlékezteti őket.
Szép színfoltja a búcsú szakestnek a soproni hattyútollazás, mely eredendően az 1930-as években szervezett „filléres vonatok” várost gazdaságilag megsegítő turizmusára vezethető vissza, de a hallgatóság egy több alkalommal sikertelenül vizsgázó hallgató (kinek a professzor azt mondta, hogy sikeres vizsgája nála csak akkor lesz, ha a kőhattyú kitollasodik, mire a hattyú reggelre tollruhát öltött, így a vizsgázó értékelhető kalkulust nyert) emlékére ad ruhát a szakestély éjszakáján a kőhattyúra.
Hagyományosan a ballagást a legvénebb végzős diák vezette egy hosszú botra kötött tölgycsokorral, őt követték a veteránok - akiknek kalapján annyi keskeny zöld szalag díszlett, ahány szemeszterrel megtoldották tanulmányaikat - , majd a valetánsok. Őket követte a zenekar, majd a búcsúzó diáktársak. A megható felvonulás később bohókás karnevállal egészült ki.
Selmecet követően, egy rövid időszakot kivéve, a karnevál a ballagás délutánján zajlik, bemutatva az oktatás és a város életének visszásságait. Este, sötétedéskor kezdődik a búcsúztatás az egyetemen. A szakok himnuszainak eléneklése után az egyetem vezetősége, a valéta elnök és a következő évi valéta elnök búcsúzik, majd az egyetemi zászló továbbadására kerül sor. Ezután bányászlámpás szalamander vezeti a zászlóvivőket, valétaelnököket és a valetánsokat csoportját. A ballagókat fáklyások kísérik az elsötétített városon keresztül. A menet útvonalán a házak ablakaiban égő gyertyákkal búcsúznak a polgárok a végzős egyetemistáktól. A város fő terén, a polgármesteri hivatal épületénél a város polgármestere vesz búcsút a valétálóktól.
Az est fénypontja a valéta bál, melyre díszes meghívóval lehet belépni, s melynek éjszakáján, a himnuszok eléneklése után sor kerül a valétaszalagok levételére. A bál végén történt és újabban ismét szokássá vált a végzősöknek a városkapun keresztül való kirugdosása.

Valétálás

Temetés
A diákhagyományok egyik legmeghatóbb eseménye, amikor egy elhunytat búcsúztatnak. Selmecen az aulában felravatalozott koporsónál egyenruhások álltak sorfalat, és este kísérték ünnepi öltözékben, bányászlámpás szalamanderrel, fáklyákkal, lámpákkal, mécsesekkel, zenekarral, nótaszóval, a klopacska fájdalmas kopogása mellett, utolsó útjára halottjukat.
Újabban a temetések napvilágnál történnek és mellőzik a zenekar részvételét is. A temetés zárásaként gyász-szakestélyt tartanak, mely egy nagyon rövid, kötött koreográfiájú összejövetel, melynek végén, néhány korty sör után az emlékkorsókat összetörik, hogy abból többé már senki ne ihasson, és a törött fület a halott emlékeként megőrzik.

Köszönés
A hagyományos „Glück auf!” köszöntést 1894-ben az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület javaslatára a magyar nyelvű „Jó szerencsét!” váltotta fel és azóta is így köszönti a selmeci hagyományokat ápoló ifjúság - nemre és rangra való tekintet nélkül - oktatóit, szaktársait és egymást. Az egyes szakoknak esetenként van még saját köszöntésük is, de ezt nem mindig használják.

Diákkori emlékek
Szinte mindenki szívesen emlékszik diákéveire. Ebben segít a tanulmányi idő alatt összegyűjtött írásos és tárgyi emlékek megőrzése, melyek áttekintése felidézi az ifjúságot. Emlékként vihették haza (Selmecen a második évükben szerzett) üvegkorsójukat, vidéki köri tagságukat jelképező korsójukat, ifjúsági köri igazolványukat, emlékkönyvüket, tablóképüket, valéta szalagjukat, valéta ívüket, báli meghívóikat, az általuk szerkesztett és kiadott újságokat, képes levelezőlapokat és könyveket. Később ezek kibővültek a balek-, firma- és valéta korsókkal, szakestélyekre invitáló cédulákkal, Tempus foltos egyenruhákkal és az egyes eseményeken készült fényképekkel.