A Soproni Egyetem és Sopron Megyei Jogú Város együttműködésében íródik a városi sportkoncepció

Gyakorlati és nemzetközi színtéren is tapasztalt szakemberek készítik Sopron sportstratégiáját.

Sopron Megyei Jogú Város megbízásából a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának oktatói és kutatói a város sportszakembereivel közösen készítik Sopron következő időszakra szóló sportkoncepcióját. A stratégia terv kialakításában a városi sportélet felelős vezetői mellett az egyetem sportszakmai, és az ahhoz kapcsolódó szakterületeken jártas munkatársai vesznek részt.

Dr. Faragó Beatrix és Dr. Paár Dávid egyetemi docensek egyaránt sportmenedzsment, illetve sportgazdálkodás témában védték meg doktori értekezésüket, emellett - élsportolói múltjuk befejeztével - magas szintű hazai és nemzetközi tisztségeket töltöttek be a sportirányítás különböző szervezeteinél. Dr. Faragó Beatrix többek között a Magyar Ökölvívó Szövetségnél nemzetközi igazgatói, valamint az Európai Ökölvívó Szövetség alelnöki feladatokat látott el, Dr. Paár Dávid az Országos Asztelitenisz Szövetség sportigazgatója, később főtitkára volt. Korábban mindkét szakember részt vett már sportkoncepciók kialakításában. A munkacsoport harmadik tagja, Dr. Pirger Tamás adjunktus jelenleg a SMAFC 1860 – Soproni Egyetem sportegyesület elnökségi tagja, valamint az egyetem menedzsment és kommunikáció oktatója, korábban pedig kilenc évig irányította saját alapítású vívóegyesületét Kismartonban. A sportszakmai látásmódot Dr. Keresztes Gábor egyetemi docens stratégiai menedzsment, és Dr. Tóth Balázs István egyetemi docens területfejlesztési szakértelme teszi teljessé a koncepció elkészítése során. A stratégia kidolgozásában a városvezetés részéről Csiszár Szabolcs alpolgármester, a Sportfelügyelet részéről pedig Szabó Bálint, a városi sportfelügyeleti csoport vezetője segíti a munkacsoportot.

„A munka már nyár közepén elkezdődött és jól halad, a tervek szerint október végére áll össze a teljes, verseny- , szabadidő-, diák- és fogyatékosok sportjával is foglalkozó anyag, amely a 2023 és 2028 közötti időszakra ad segítséget a városi sportélet szervezéséhez. A város és az egyetem együttműködéséből születő koncepció kidolgozása során a lehetőségek és az igények felmérésére széles körű adatgyűjtést is végzünk mélyinterjúk és kérdőív formájában, úgy a lakosság körében, mint a városi sportélet, az egyesületek és szakosztályok irányítói, szervezői között. Ez az adatgyűjtés, illetőleg az adatok elemzése és kiértékelése kiemelt fontossággal bír majd a munka során.” – mondta el Dr. Paár Dávid a sportkoncepciót kidolgozó munkacsoport képviseletében

A város lakossága számára készült kérdőívet Ön is kitöltheti az alábbi linkre kattintva:

https://bismarck.nyme.hu/kerdoiv/index.php?r=survey/index&sid=271722&lang=hu