A Soproni Egyetem is szerepet vállal a magyar űrképzésben

Az űrkutatást elősegítő konzorciumi együttműködési megállapodást kötött a Soproni Egyetem 15 hazai felsőoktatási intézménnyel Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A UniSpace Magyarország Konzorcium célja egy új képzés szakirányú továbbképzés kialakítása.

A program megvalósítása kiemelt kormányzati támogatást élvez tekintettel arra, hogy a 2021-ben elfogadott Magyarország Űrstratégiája feladatként határozta meg az interdiszciplináris tudással rendelkező szakemberek képzését, számukra egy tudásplatform létrehozását, e célból egyetemi képzések integrált összekapcsolását – olvasható a most megkötött szerződésben. A kormány részéről Prof. Dr. Bódis József az ITM felsőoktatásért felelős államtitkára, valamint Dr. Sztáray Péter András a KKM biztonságpolitikáért felelős államtitkára írta alá a megállapodást, az ünnepségen részt vett Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

 

 A Soproni Egyetem részéről Prof. dr. Fábián Attila rektor látta el kézjegyével a dokumentumot. A továbbképzési szakok 2022 szeptemberében indulhatnak el, meghirdetésükre a szakalapítási és szakindítási folyamat lezárása után kerülhet sor.

A program megvalósításában a KKM illetékes szakterülete szakmai irányító és felügyelő szervként jár el, melyhez az ITM felsőoktatásért felelős szaktárcája nyújt szakmai támogatást az együttműködés során. A konzorciumi együttműködési megállapodás célja, hogy a hazai űrkutatáshoz és űrtechnológiához kapcsolódó kompetenciával rendelkező egyetemek közös képzést alakítsanak ki szakirányú továbbképzések formájában. A szakirányú továbbképzések négy fő tudományterületre fókuszálnak: az élő természettudományokra, az élettelen természettudományokra, a műszaki- tudományokra, valamint a társadalomtudományokra.