A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának gazdálkodási és menedzsment alapszakos, harmadéves hallgatói 2025. november 12-én Logisztikai folyamatok elemzése tantárgy keretében a lövői Roto Elzett Kft.-hez látogattak.

A termelési és raktározási folyamatok bemutatása során a hallgatók a gyakorlatban is megismerhették a logisztika világát, megtapasztalhatták, hogy a termelés zökkenőmentes működése és a vevői igények határidőre történő kielégítése nemcsak a fizikai folyamatok összehangolásán múlik, hanem azon is, hogy az információ áramlása gyors, pontos és megbízható legyen.
A rövid cégbemutatást egy részletes ismertetéssel kísért üzemlátogatás követte, mely során az órákon tanult elméletek mögé gyakorlatot is társíthattak a résztvevők. Élőben láthatták például a „lean” elv alkalmazását, az „ABC” raktározási elv szerint működő rendszert, és hallhattak „shopfloor” alapú meetingek fontosságáról is. A látogatás után azt a feladatot kapták a résztvevők, hogy 4 fős csoportokat alkotva dolgozzanak ki egy-egy területet (pl.: termelés, anyagmozgatás és raktározás, információáramlás) az elhangzott információk alapján.
A vállalatlátogatás nagyon sok hasznos, gyakorlati ismerettel szolgált hallgatóink számára. Megtudhatták, hogy mennyire fontos egy cég életében a megfelelő kommunikáció, a logisztikai folyamatok pontos és precíz szervezése, és nem utolsó sorban a dolgozóbarát munkahelyi légkör kialakítása is.
Köszönjük szépen a szíves vendéglátást és az információdús túrát a ROTO Elzett Kft. csapatának!
Kapcsolódó tartalmak
- Gyárlátogatás logisztikus szemmel – A Soproni Közgáz hallgatói a ROTO Elzett Kft.-nél jártak
- A Soproni Közgáz hallgatója Nagyváradon mutathatta be tudományos diákköri munkáját
- A GYSEV Cargonál jártak a Lámfalussy Kar hallgatói
- Tanulmányúton a Soproni Közgáz turizmus-vendéglátás szakos hallgatóival
- Atlétika MEFOB-ot nyert a Soproni Közgáz hallgatója
- Fókuszban a logisztika - A Soproni Közgáz hallgatói az IKEA-ban
- A KKV-finanszírozás dilemmái – újabb sikeres program a Közgazdász Klub keretében
- A Soproni Közgáz hallgatói idén is „Cápák között” mutatták be a terveiket
- Elhunyt Dr. Tóth Ferenc, a Lámfalussy Kar nyugállományú oktatója
- Tudomány és kenutúra – A Soproni Közgáz nemzetközi hallgatói ezúttal Mosonmagyaróváron kalandoztak