Sopron az erdészet és a faipar szellemi központja – megnyílt az Innolignum kiállítás

Az erdészet és a faipar rendezvénysorozata immár XI. éve hivatott bemutatni az innovatív technikákat, fejlesztéseket, a faipari termékeket. A szervező Sopron Holding szándéka szerint az esemény célja bemutatkozási lehetőséget biztosítani a kiállítóinak és szakirányú oktatásban résztvevőknek, valamint teret adni a szakmai eredmények kölcsönös megismerésének.    

Innováció nélkül nem lehet boldogulni!

Dr. Alpár Tibor, a Soproni Egyetem rektorhelyettese köszöntőjében az innováció jelentőségét hangsúlyozta, amely a gazdaság legfontosabb hajtóereje. Ma már külön minisztériuma van országunkban, amely kiemelt jelentőséggel bír. Ehhez az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik a felsőoktatás, amely mindenképpen erősíti az intézmények innovációs jellegét. Ugyancsak az egyik kiállító ágazat, a faipar, szintúgy ehhez a minisztériumhoz tartozik. Innováció nélkül nem lehet boldogulni!

Olyan tradicionális szakmák, mint az erdészet és faipar rendkívüli innovációs lehetőségeket hordozhatnak. Éppen azért, mert a tradicionális szakmának sokkal inkább szüksége van innovációs kihívásra, mint egy jóval fiatalabb területnek.

Mind a jelenlévő vállalatok képviselőinek, mind pedig az egyetemnek egyetlen célja van, hogy  a vállalatok fejlődjenek, erősödjenek és fontos pozíciót foglaljanak el a gazdaságban. Mindezekért, az elmúlt években stratégiát alkotva, folyamatos párbeszédet folytatott minkét ágazat, hogy megfelelően kezeljék őket, megfelelő pozíciót érjenek el az országban. Ez a szakvásár nagyon fontos a két szakmának! Képviselik cégüket, dolgoznak, találkoznak partnereikkel, sokan visszalátogatnak az Alma Materhez, ahol tanulmányaikat végezték. Befejezésül hasznos időtöltést, kellemes napokat, sok jó üzletet kívánt!

 

Az Innolignum Sopron Erdészeti és Faipari szakvásáron és Rendezvénysorozaton a város nevében dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város fejlesztési tanácsnoka köszöntötte a megnyitó résztvevőit.

„Fáról-fára, évről-évre! Ha erdészet és faipar, akkor természetesen Sopron! Így megy ez már több, mint egy évtizede, hiszen a két ágazat képviselői idén már 11. alkalommal vesznek részt a soproni szakvásáron.”

 

„Az erdészet és a faipar szellemi központja Sopron. Az Innolignum kiállítás pedig az a hely, ahol az elmélet és a gyakorlat találkozik, ráadásul a gazdaság szereplőivel. A kiállítás és a szakvásár éppen olyan fontos az egyetemnek és a vállalkozásoknak, hiszen Sopronban minden adva van. Megvan egyfelöl a szakmai bázis, ami ahhoz szükséges, hogy a vásár sikeres legyen minden résztvevő számára, jelen van a tanuló fiatalság, hiszen a hallgatók számára adott lehetőség, hogy betekintsenek a legújabb technológiákba, az oktatóknak az elméleti és gyakorlati szakmai továbbképzést nyújthat rövid időre, mert a technológiai fejlődés meglehetősen nagyléptékű. Az itt felhalmozott tudás, technológia ismerete elengedhetetlen a verseny által okozott kihívásnak való megfelelés során.

 Idén 8500 m2-en mintegy 70 kiállító van jelen. Legújabb gépészeti technológiák, különösen a természetközeli erdőgazdálkodás eszközei. Idén sem hiányozhatnak az élmezőnybe tartozó cégek képviselői, kiemelten szerepelnek az állami erdőgazdaságok és a rendezvény konferenciáknak és előadásoknak nyújt színteret. A rendezvény célzottan fókuszál a gyermekekkel érkezőkre, hiszen számukra is kínál tartalmas időtöltést. „Örvendetes, hogy a rendezvény családias jellege erősödik”.

Az egészen kicsiket „Natura Játszóház”  várja, ahol a Benedek Elek Pedagógiai Kar szakavatott kollégái tartják a foglalkozásokat.

A kiállítók, tanácsadók számára sok sikert, a vásárlátogatóknak pedig hasznosan eltöltött időt kívánva, megnyitotta a XI. Innolignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozatot.

 

A kiállításon a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Alkalmazott Művészeti Kara az egyetem hallgatóinak a Panfa Klaszterrel együttműködésben, Interreg pályázat keretében létrejött munkáit mutatja be, az Erdőmérnöki Kar képviseletében a Herman Ottó Szakkollégium tagjai tájékoztatják a látogatókat.  

 

 

 

A kiállításon a következő szakmai díjak kerültek átadásra:

-          Sopron Megyei Jogú Város Különdíja: Stan Tools And Nails Kft., Kórodi Szabolcs

-          Innovációs Díj: IG+JM Kft. Gyenge Jenő ügyvezető igazgató

-          Vásárdíj I. : Kuhn-Gruppe Kft., Tamás Barna

-          Vásárdíj II.: Gordius Lignum Kft., Lőrinczy Zsolt ügyvezető

-          Sopron Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara - Különdíj: Róth Gyula Erdészeti és Faipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Hoczek László József igazgató

-          Sopron Holding Zrt. - Vásárdíj: Újgép-Kő Kft., Tóth Krisztina

 

A kiállítás szombatig látogatható, a Soproni Egyetem a szervező Sopron Holding és valamennyi kiállító tisztelettel várja az érdeklődőket!