III. Meghívásos Faipari Szakmai Verseny és Workshop, 2018

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara idén harmadik alkalommal hirdette meg a Faipari Szakmai Versenyét, bázisiskolai rendszerén keresztül. A kar évek során kialakított, kiváló kapcsolatrendszerének köszönhetően, mind a 16 bázisiskola elfogadta a szakmai csapatverseny meghívást. Az egyetem csapatával együtt így 17 résztvevői csoport indult a megmérettetésen.

A két napos szakmai rendezvényt Dr. Magoss Endre, a Simonyi Kar dékánja nyitotta meg a Ligneum Látogatóközpontban. A három fős csapatok a verseny szervezői, Dr. Fehér Sándor és Tóth György szabályismertetését követően első nap elméleti tudásukról adtak számot, míg a második versenynapon a gyakorlati feladatot az egyetem Tanüzemében kivitelezték. A rendezvény kiemelkedő, látványos részét ez a gyakorlati verseny jelentette, amikor mintegy hat óra alatt az idei feladatként kiadott fésülködő asztalok elkészültek. A versenyfeladat terveit Farkas Ete Domonkos, a Soproni Egyetem hallgatója készítette el. A pályamunkákat a korábbi évekhez hasonlóan, öt fős szakmai zsűri bírálta el.

Tóth György, SOE SKK
Árkossy Tamás, Országos Asztalos és Faipari Szövetség elnöke

Wilheim Gábor, Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke
Markó Gábor, Markó Faipari Kft.
Baranyai Pál asztalos mester

Addig, míg a csapatok a Tanüzem szorgoskodtak, addig a kísérő, szakmai felkészítő tanárok szakmai megbeszélésen vettek részt. Olyan fontos kérdésekről tanácskoztak, mint a továbbképzési programok, a technikus képzés, az EUROSKILL verseny, vagy éppen tankönyvírás.

A rendezvény az „EFOP-3.4.4-16-2017-00027, A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” pályázat támogatásával valósult meg.

A verseny legjobb csapatai:

  1. Róth Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola, Sopron
  2. Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium, Budapest
  3. Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, Szombathely és a Soproni Egyetem csapata