Kalandoztak Kelet-Ausztráliában a nyugdíjasegyetemisták

Megtudtuk,  mit jelent a szó: kenguru?
Ausztrália történelméről, s legfőképpen izgalmas állatvilágáról adott számot dr. Hadarics Tibor állatorvos, zoológus a Soproni Nyugdíjasegyetem tegnapi, nagy sikerű programjában. 


– Ausztráliát két okból érdemes felkeresni: modern  építészete, illetve természeti környezetének szépsége miatt – fogott vetített képes értekezésébe dr. Hadarics Tibor, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docense. Mint mondta, Budapest és Ausztrália fővárosa, Canberra között 16 ezer kilométeres a táv, huszonnégy órás repülőút vezet odáig, többszörös átszállással. A  világ hatodik legnagyobb országának meglepően szerény a lélekszáma, nem egészen húszmillió lakosa van. Az állat- és madárvilága káprázatos. A kenguru szó különben őslakos nyelven annyit jelent: „ott is van egy!" Amikor a bennszülöttek látták, az idegen hajósokat mennyire érdekli a kontinenst jellemző erszényes ugró állat, akkor mondták nekik: kenguru! Ott is van egy!  (Az előadásról részletes összefoglalót a Kisalföld Ezüstkor rovatában olvashatnak.
– Imádok utazni, s minden túlzás nélkül elmondhatom, kiemelkedően jó előadáson vehettünk részt. Sok új információval gazdagodtunk, ráadásul bebarangolhattuk dr. Hadarics Tibor jóvoltából Kelet-Ausztráliát – mondta lelkesen Kiss Istvánné nyugdíjas titkárnő, aki ötödik éve nyugdíjasegyetemista.  
A rendezvénysorozat ezt megelőző előadásának kvízkérdéseire helyesen válaszolók közül ezúttal Makai Lajos soproni és Stánitz Lajosné brennbergbányai hallgatónak kedvezett a szerencse, ők vihették haza „A Kisalföld receptjei" és a „Mit főzzek a hétvégén?" című Kisalföld-könyveket.