Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT A LOGISCOOL ÉS A SOPRONI EGYETEM

A Soproni Egyetem és a Logiscool soproni iskolája együttműködési megállapodást kötött 2017. június 1-jén. A megállapodást Prof. dr. Faragó Sándor rektor, Bedők Julianna, az egyetem gazdasági vezetője és  Babella Péter, a Logiscool Sopron iskolavezetője írta alá.

 

DSC_0688.jpg

Babella Péter üdvözölte az új programozó iskola létrejöttét és hangsúlyozta, hogy az iskola fontos szerepet fog betölteni a helyi oktatásban.

Prof. dr. Faragó Sándor kiemelte, hogy a „soproni Logiscool egy rendkívül szép és kihívásokkal teli területen kapcsolódik a Soproni Egyetem munkájához, amely nem más, mint a fiatal generáció szemléletmódjának, érdeklődési körének fejlesztése azért, hogy későbbi tanulmányaikat, ezen keresztül hivatásukat ne csak felelősséggel, de tehetségüknek, érdeklődési körüknek megfelelően tudják megválasztani. Tudjuk, hogy a jövő ifjú mérnökeinek, informatikusainak mentorálásának már közép-, sőt általános iskolás korban el kell kezdődnie.”

 

A Simonyi Károly Karon évek óta nagy sikerrel szerveznek táborokat, szakmai versenyeket a műszaki és informatikai érdeklődésű fiataloknak, ilyenek a ’Robot Race’, az ’Infósok Viadala’, az ’Így játszanak a mérnökök’ tábor. Ahogy az egyetem kiemelt figyelmet fordít a fiatal generáció nevelésére, úgy a Logiscool iskolájában is a 6 és 18 év közötti gyerekek sajátíthatják el a programozás alapjait, miközben logikus gondolkodásra nevelik őket.

Az iskolában fiatal egyetemisták oktatnak, ami azért is fontos, mert a kisebb korkülönbség miatt könnyebben megtalálják a közös hangot a gyerekekkel. A hallgatók számára jó gyakorlóterep az iskolában való oktatás, akik ez által tapasztalatot szerezhetnek a csapatvezetés területén is.

 

Az ötnapos táborok június 19-től kezdődnek, különböző korosztályban várják az informatika iránt érdeklődő fiatalokat.

További információ elérhető az iskola honlapján: https://www.logiscool.com/hu/camps/sopron

 

Bucsy Gyöngyvér

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek