Nemzetközi est

A Benedek Elek Pedagógia Kar hallgatói 2017. november 21-én tartották hagyományosan megrendezett Nemzetközi Estjüket.

Az Erasmus+ program keretében nálunk tartózkodó hallgatók karunk dékánja, Dr. habil Varga László köszöntő szavai után rövid előadásokkal mutatták be országaikat.  Az  "Angol nyelv az óvodában" specializáció  I.  és  III. évfolyamának hallgatói játékos, táncos  ízelítőt adtak a magyar népszokásokról, a magyar népzenei kultúráról, bemutatójuk felkeltette a más karokról meghívott külföldi  hallgatók érdeklődését is.  A II. évfolyam ebben az évben is  az Erasmus  diákokat bevonva készült az estre. A világ talán leghíresebb nevelőnőjének, Mary Poppinsnak musical-szerű változatát mutatták be, saját feldolgozásban, saját rendezésben.  Nagyon köszönöm minden hallgatómnak az aktív részvételt és a nagyon pozitív hozzáállást. Reichardt Laura, aki a darab főszereplője, a forgatókönyv írója  és valódi "motorja" volt, Karcsai Eliza, aki az egész előadást egyben tartotta, rendezte, szervezte, a kosztümöket és a díszleteket  megtervezte, külön köszönetet érdemelnek. Az előadás nagyszerűen sikerült, köszönöm a hallgatók nevében is a kollégáktól és hallgatóktól érkező  sok-sok gratulációt és a hálás szavakat. Az estet az Aranykapu  Gyakorlóóvoda pedagógusa Sikter-Velasquez De La Torre Krisztina árnyjátékkal, csodálatos betétdalokkal színezett bábjátéka zárta.

Büszke vagyok hallgatóimra, magyarokra és külföldiekre egyaránt, nagyon szép élményekkel ajándékoztak meg minket, és önmagukat is ezen az estén.
Koloszár Ibolya