Nyílt seb a Fertő tó testén – megnéztük, hogy mi maradt a cölöpös házakból

Ahol a szép cölöpös faházak álltak sorban, ma fekete, kormos foghíjak emlékeztetnek a június végi tűzvészre. A Fertő tavi katasztrófa milliárdos kárt okozott, a rendőrség nyomoz.

Sétálunk a cölöpös házakat összekötő fahídon, s nem akarunk hinni a szemünknek. Tudtuk persze, hogy milyen látvány fogad majd, de akkor is felfoghatatlan, ami történt. A sorban az első két épület teljesen ép, majd három porig égve, egynek pedig megmaradt az elejéből és a gerendázatából valamennyi, de alighanem az is menthetetlen. Aztán két teljesen ép ház, utána egy kiégett, aztán három ép, majd ötnek megint csak a talapzata látszik, körülöttük a vízen kormos deszkák úsznak. Utána megint egy majdnem teljesen kiégett stégház, aztán még pár ép. Így fest ma a Fertőrákosról megközelíthető szakasz, a fertői torzó.

 

Június 28-án pillanatok alatt váltak a lángok martalékává a Fertő tavon álló nádtetős üdülők, a kár a piaci értéket alapul véve egy- és kétmilliárd forint közé tehető.

 

Csúnya dolog az irigység, de mit tegyek, ennyi év után legföljebb bevallhatom gyermekkorom ezen súlyos hiányosságát. Tinédzseréveim legszebb időszaka kötődik Sopronhoz, az ott töltött néhány év bizonyíték számomra, hogy az a térség egy másik Magyarország, gazdasági, mentális, sőt talán még éghajlati értelemben is. Sokat fúj arrafelé a szél, még mindig érződik, hogy nyugati levegőt hoz.

 

Gyakran jártunk ki fürdeni, de főleg pecázni a cölöpös házak környékére; irigységem abból fakadt, hogy a gardázótársak közül többen bejáratosak voltak a különleges üdülők némelyikébe. Ami akkor, tíz-egynéhány évesen óriási dolognak számított ám. Pár, a tavon vigyázzban álló épületbe vendégként aztán csak bejutottam: gyönyörű, míves lakosztályokra emlékszem sok szobával, fürdőlétrával, mellé kikötve csónakkal, néhol külön vízibiciklivel, náddal, panorámával, rengeteg gardával. Szóval csodálatos volt, és az emlékek szerintem nem az idő múlásától szépek.

 

Lángoló nádcsomók

A Fertőrákosi Tűzoltó-egyesülethez délelőtt 10 óra 31 perckor futott be a központból a riasztás, a mozgósítható tagok összesereglettek, ahogy tudtak, 11 óra tíz perctől bekapcsolódtak az oltásba, ezt a csapat elnöke, Bak Attila meséli. A hivatásos soproni egységek ekkor már javában oltottak, az ő első járműveik a riasztást követő tizenkettedik percben megérkeztek, majd jöttek az osztrák kollégák és összesen három megyéből még megannyi lánglovag, összesen mintegy kétszázan. Bak Attila azt mondja, ennél gyorsabban és nagyobb erővel képtelenség beavatkozni, de a tűz annyira gyorsan terjedt, hogy sajnos a nagy összefogás is kevésnek bizonyult. Az első épületről hamar átterjedt a láng a másodikra, tíz perc alatt ezek teljesen ki is égtek. A szél vélhetően felkaphatott lángoló nádcsomókat, amelyeket átfújt két-három házzal odébb, ez lehet a magyarázata, miért nem sorban égtek le a házak, s hogy maradhattak épek köztük. (Amelyeket persze a tűzoltók is sikerrel védtek közben.)

 

Az egyesületi elnök azt meséli, a tűzcsapokban alig volt nyomás, így az oltáshoz ezeket nem is használták, a tóból szivattyúzták a vizet. A nádtetős faházakat elvileg minden második évben le kellene kezelni tűzgátló anyaggal, más kérdés, hogy ezt mindenhol megtették-e.

 

A fertőrákosi önkéntes tűzoltók alig két héttel az eset előtt avatták fel az osztrákoktól beszerzett hajójukat, nem gondolták, hogy ilyen hamar az emberemlékezet óta legnagyobb környékbeli tűzvészhez riasztják.

 

A hajót Pácser Dominik önkéntes tűzoltóval nézzük meg. A fiatalember 21 éves, még tanul, de már három éve aktív, vonuló tagja az egyesületnek. Akad az állományukban hivatásos is, aki egyik beosztásában tüzet olt, aztán elmegy mentőzni, megmaradó szabad idejében pedig önkéntesként riasztható. (Az önkéntes tűzoltók lelkesedésből, fizetség nélkül dolgoznak, szorosan együttműködve a hivatásos kollégákkal.) Kísérőnk megmutatja a hajó lehajtható orr-részét: olyasmi, mint egy kompé, csak jóval kisebb kiadásban. Vízről mentéskor nagyon fontos ez a kialakítás, nagy viharban egy-egy bajba került csónakot akár teljesen be is tudnak húzni ezen keresztül a fedélzetre. A jármű tetején vízágyú mered előre, amelybe a vizet szivattyú juttatja fel a tóból. Nádtüzek gyakran előfordulnak, ezeknél különösen jól jön a vízi tűzoltási kapacitás. Ahhoz, hogy valaki vonuló önkéntes tűzoltó legyen, alaptanfolyamot kell elvégezni, és rendszeresen tartanak a városi hivatásosokkal együtt továbbképzéseket, gyakorlatokat is – tudjuk meg a fedélzeten állva.

 

Már hazafelé autózva jut eszembe, hogy a svájci Luzern híres fedett fahídja is leégett (1993-ban), de hamar újjáépítették, pont olyanra, amilyen volt, mivel úgy találták szépnek. 

 

Elzárt terület

Fertőrákos Balf felőli végéhez közeledve kis zöld tábla jelzi, merre induljunk a tóhoz, onnan pár perces kocsiút a part. Békák és vadludak paradicsoma a környék, vigyázni kell rájuk, ők is gyakran közlekednek az aszfalton. A bekötőút eleje, ahol most a meteorológiai megfigyelőállomás működik, hosszú éveken át jelentette az út és egyben keleti blokk végét. Ezen túl már csak a kiváltságosok és a napközbeni látogatást lehetővé tevő engedéllyel rendelkezők mehettek, mindenki más elől elzárták a tavat egészen a rendszerváltozásig. Még a fertőrákosiak sem mehettek tovább, a politika és a rendszer félelme felülírt minden racionalitást.

 

Palkovits János polgármesterrel idézzük fel a régi időket, amikor még létezett a határsáv. A cölöpös házsor már a hetvenes években megépült, csak éppen kevesen láthatták. Előtte kis kalibák álltak erre, ezeket elbontották, a vizet kikotorták az építkezések előtt. Eleinte nagyvállalatok tulajdonolták az üdülőket, mára a cégek, intézmények jogutódjaihoz kerültek, vagy magánkézbe, akad, amelyik osztrákéba. Az utolsó, a többitől eltérően fehérre festett házban étterem üzemel, egykor itt álltak meg a hajók, hogy a határőrök ellenőrizzék az utasok papírjait.

 

A településvezető hivatali asztalának lapja egy gyönyörű vöröses metszet, közepére méretes ammonitesz – vagyis csigára emlékeztető kihalt lábasfejű – kövült. Nem akarták, hogy a látványos lelet elkerüljön a helyi gyűjtőtől más településre, ezért vette meg a hivatal. A helyi értékek őrzését amúgy is fontosnak tartja a polgármester, bár azt mondja, a kilencvenes évek elején többekkel meg kellett küzdeni a faluban, akik nem hitték el, hogy a műemléki rendelkezések nem véletlenül születtek, a település összképét pedig rontja, ha a régi szép épületek helyére színes, műanyag ablakos palotákat húznak fel. A küzdelem megérte, Fertőrákos jórészt megőrizte régi arculatát és hangulatát, nincs vagy alig látható építészeti vagy környezeti „tájseb” errefelé. Ez pedig irigylésre méltó. A partszakaszt 1970-ben elcsatolták a településtől, ebből azonban a messziről jött ember semmit sem érzékel, a falu és a tó szerves egységet képez, valódi kultúrtáj, ahogy hivatalosan is nevezik.

 

Palkovits Jánosról a „csigás” asztalnál ülve tudjuk meg, hogy fiatalon milyen kalandos életet élt. Tengerészként járta a világot, a Földközi-tengert, az Atlanti- és az Indiai-óceánt, 13 hónap volt a leghosszabb idő, amit távol töltött. Akkoriban megkerülték egész Afrikát, mivel a Szuezi-csatorna a háború miatt nem volt átjárható. Több mint húsz tengeri hajó szelte ekkoriban a nagy vizeket magyar zászló alatt, például a Hévíz, a Szeged, a Duna és a Tisza nevű. Ma ugyebár nincs már egy sem. A hetvenes évek közepén tért haza, gépészként munkát kapott egy Fertő tavi kotróhajón, amellyel az osztrákoknak is végeztek bérmunkát, ennyiben már akkor átjárhatók voltak a határok.

 

Bő egy héttel a katasztrófa után a pontos okokról hivatalosan keveset lehet tudni, az érintettek nem szívesen nyilatkoznak. Az már június 28-án kiderült, hogy a lángok először a Fertő–Hanság Nemzeti Park (FHNP) tulajdonában lévő házból csaptak fel, ennek épp a tetőzetét javították. 

 

Közveszély okozás gyanúja

A Soproni Egyetem kancellári hivatalának marketingszakértője érdeklődésünkre azt mondja, még nem zárultak le a szakértői vizsgálatok arról, hogy firtassák-e bárki felelősségét, majd az eredmények ismeretében döntenek. Iszak Noémi hozzáteszi, az egyetem vesztesége mind anyagi, mind erkölcsi értelemben igen jelentős.

 

– Az 1969–1972 között épült eredeti vízi állás a faanyag károsodása miatt életveszélyessé vált, 1999-ben elbontották, majd több ütemben, vasbeton cölöpözést és mólóépítést követően, 2006-ban elkészült az új kétszintes, nádtetős épület. Mind a régi, mind az új épület az egyetemi dolgozók és családtagjaik számára sok szép nyári élmény helyszínéül szolgált, ugyanakkor tudományos kutatási munka infrastruktúráját is biztosította. Az épületben üzemelt egy vízivad-megfigyelő műszerszoba is – meséli az egyetem munkatársa.

 

Az épület rendelkezett biztosítással, hasonlóan a többihez, a kármegállapítás folyamatban van. Az újjáépítés lehetőségét mérlegelik, és amennyiben megvalósulhat a rekonstrukció, az egyetem támogatók segítségére is számít. 

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tóth Gabriella szóvivő tájékoztatása szerint „közveszély okozása vétségének megalapozott gyanúja” miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. „A nyomozás jelenleg tart, annak érdekeire hivatkozva bővebb információt nem áll módunkban adni” – így az alezredes.

 

Abban viszont talán jogerős ítélet nélkül is minden érintett egyetérthet, hogy a megelőzésért többet lehetett volna tenni, jobb karban tartva a helyi tűzoltó berendezéseket, figyelve az épületek kezelésére s arra, hogy a magas hővel, szikrázással járó munkálatokat milyen időjárási körülmények között és milyen védelmi intézkedések mellett végzik. Aztán persze lehet, hogy nem is ezen múlott.

 

Annyi biztos, hogy nagy volt a szél. És ezúttal délről fújt.

 

Magyar Nemzet

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet