Szombat este valétáltak a soproni végzős egyetemisták

Több mint száz végzős hallgató valétaünnepségét tartották városunkban, amely a hagyományos szalamander - fáklyás vonulással kezdődött szombaton.


 

Szombaton tartotta valétaünnepségét a Soproni Egyetem. Az évszázados selmeci diákhagyományokra visszavezethető esemény során vettek búcsút a végzős hallgatók az alma materüktől és Sopron városától. A valétálás szombaton este 19 órakor kezdődött az egyetem főépülete előtt, majd a hagyományos fáklyás menettel folytatódott.

 

A hagyományok szerint a menet elején haladnak a Firmák bányászlámpákkal a kezükben szalamander menetben és őket követik a valétálók, akik négyesével egymásba karolva haladva, őket két oldalról a fáklyások sora kísér.

 

A szalamander a Deák tér - Erzsébet utca - Várkerület útvonalon haladt, majd végső állomásként a Fő térre érkezett a valétálok tábora, ahol dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármester búcsúzott a végzősöktől. 

 

Ezt követően Benedek Barnabás, a. Büszke Utód faiparos valétaelnök és Kiss Barnabás, a. Borban oldódom közgazdász valétaelnök mondta el búcsúbeszédét, majd koszorút helyeztek el a búcsúzók Soproni Thurner Mihály szobránál.

 

sopronmedia.hu

 

Prof. Dr. Faragó Sándor ünnepi beszéde

Galéria