Workshop a Botanikus Kertben - INTERREG projekt

A Soproni Egyetem Botanikus Kertjének megújítására az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának Interreg Szlovákia-Magyarország támogatási programjának segítségével, a Treejoy-SKHU/1601/1.1/217 pályázat (Közös örökség, közös jövő – fák, határok nélkül) megvalósításával kerül sor.

 

Ennek a megújító tevékenységnek a keretén belül tartottak tanácskozást a Botanikus Kert növényi értékeiről a szakemberek. A tanácskozás résztvevőit köszöntő prof. dr. Bidló András dékán megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy már a magyar erdőmérnöki oktatás 210 évvel ezelőtti kezdetekor, Selmecbányán is felmerült már annak az igény arra, hogy az oktatáshoz egy botanikus kert is rendelkezésre álljon. Dr. Debreczy Zsolt, a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány kutatásvezetője bevezető előadása után Kui Biborka erdőmérnök áttekintette a Botanikus Kert múltját, jelenét és felvázolta a fejlesztés utáni állapotot. Dr. Rácz István, a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány részéről mutatta be a kert új növényeit.

Az eseményen részletes beszámolót hallgathattak meg követendő példaként a budapesti Füvészkert fejlesztési tapasztalatairól is Dr. Orlóci László igazgató, az ELTE címzetes egyetemi docense részéről. Sallay Krisztián, a Sopron Holding Zrt. zöldterület-gazdálkodási divízióvezetője pedig a Botanikus Kert jelentőségéről beszélt a város életében. A tanácskozás résztvevői bejárták a kert egyes, a fejlesztéssel érintett területeit is, ahol lehetőség nyílt az egyes szakmai kérdések helyszíni megvitatására is.