Zöld városok – Nemzetközi Nyári Iskola a Soproni Egyetemen

Hasonlóan a korábbi évekhez, 2018. augusztus 26. és 31. között újra megrendezésre került a Nemzetközi Nyári Iskola a Soproni Egyetemen. Az idei program fókuszában a zöld városok témaköre áll.

A program augusztus 27-én vette kezdetét az AMI épületében, a hallgatókat köszöntötte Prof. dr. Náhlik András rektor, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Brummer Krisztián, a Polgármesteri Iroda vezetője, valamint U.Nagy Gábor, az Alkalmazott Művészetek Intézete vezetője. Az idei rendezvényre a korábbinál több, összesen 80 hallgató érkezett, elsősorban Németországból.

A hatnapos program során a hallgatók betekintést nyerhettek a megújuló energiát használó épületek tervezésébe a Soproni Egyetemen, látogatást tettek a bécsi BOKU intézetben, valamint jártak Budapesten a Konrad Adenauer Alapítványnál és a Budapesti Műszaki Egyetemen is.

Az idei Nyári Iskola témája a környezet- és klímavédelem, mely egyre inkább fókuszál a városokra. Az egyik legjobb módszer a klímaváltozás negatív hatásainak kiküszöbölésére a zöld felületek, a parkok és erdők területének növelése a városokon belül.

Az esemény fő szervezője és házigazdája a korábbi évekhez hasonlóan Prof. Dr. Palocz-Andresen Mihály volt.

Skype segítségével további egyetemek is bekapcsolódnak az előadásokba: Leuphana Universität Lüneburg (Németország), Shanghai Jiao Tong Egyetem (Kína), Greenwich Egyetem (UK), Puebla University (Mexikó) és KAS Hong Kong Office (China).