A Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület a Soproni Egyetem által is ápolt selmeci hagyományok iránt tanúsított tiszteletből készítette el „A selmeci szellem” című filmet. A hagyományőrző szervezet két képviselője (Mihalecz József alias Golyó és Weisz Róbert alias Jóhangzás) ünnepélyes keretek között adta át a Soproni Egyetem rektorának az egyórás alkotást. A film célja: a selmeci szellemi kulturális örökség megőrzése és védelme.
A Zalai Szilveszter által rendezett mű a legendás selmecbányai képzőhely történetét, valamint az ott létrejött diákhagyományt mutatja be. Az egyetem a filmet arra használja majd, hogy a selmeci hagyományokat az egyetemi hallgatókkal és munkavállalókkal megismertesse.
Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora köszönetet mondott az alkotóknak és további lendületet kívánt a hagyományőrző munka folytatásához. Michalecz József, a Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület alelnöke elmondta, közel 70 órás anyag áll rendelkezésre, amiből még további értékes összeállítások születhetnek ebben a témában. A Soproni Egyetem inspiráló hatása még a filmen is érezhető- hangsúlyozta a bányamérnök. Az ünnepségen megjelent diákokat az évszázados értékrend továbbvitelére szólították fel az „örökifjú firmák”.
„A selmeci szellem” című film ötletgazdáiról néhány szó:
A Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület 2002 decemberében alakult meg hivatalosan és az 1986-ban Miskolcon végzett bányaművelő mérnökök közösségére épül.
Fő feladatuknak tekintik a selmeci eredetű, bányász, kohász és erdész vonatkozású diákhagyományok minél alaposabb megismerését, megélését és átadását a fiatalok számára.
Éves közgyűléseiket és ünnepi megemlékezéseiket a bányászok védőszentje, szent Borbála napja (december 4.) környékén, Magyarország, illetve közép-Európa valamely, bányászhagyományokkal rendelkező pontján tartják. (Pécs, Magyarpolány, Telkibánya, Bátaapáti, Jajce, Dorog, Szalkszentmárton, Mád, Zalaegerszeg, Mátraszentimre, stb.).
Kapcsolódó tartalmak
- Kapunyitás a jövő felé: Újabb sikeres nyílt nap a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem tovább erősíti partnerségét a malajziai INTI Nemzetközi Egyetemmel
- Biztos államilag finanszírozott helyek, ösztöndíjak és egyéni törődés a Soproni Egyetemen
- Fenntarthatóság és képzőművészet a Természetesen Veled podcast legújabb adásában
- Kreativitás és csapatjáték – gimnazistákat látott vendégül a Soproni Egyetem
- Kedves jövendőbeli hallgatónk!
- Zöldebb holnapért – dinamikusan fejlődnek a Soproni Egyetem vállalati és tudományos kapcsolatai
- Átadták a Kiváló Kutatási Infrastruktúra díjat, a Soproni Egyetem újabb elismerése
- Prof. Dr. Csesznák Elemér életútja – Tisztelgés a 100. születésnap alkalmából
- Kenyai kutatások - Pannónia Ösztöndíjprogrammal jutott el a Soproni Egyetem hallgatója Afrikába