Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Hazai környezeti változások és biztonsági kihívások monitorozása a Soproni Egyetem fejlesztésével

Eltűnt személyek megkeresésében, széltörés, tűzkár felmérésében, szemétlerakás megfigyelésében, de akár illegális határátlépések észlelésében is segítséget nyújt az a fejlesztés, melyen a Soproni Egyetem szakemberei dolgoznak. A „BorderEye” elnevezésű nagyszabású projekt drónos tesztnapját a Soproni Hegyvidéken tartották. A már megvalósult fejlesztéseket a rendvédelmi és katasztrófavédelmi szakembereknek, továbbá erdőgazdaságok és az agrárium képviselőinek mutatták be.

A Soproni Egyetem kimagasló kutatói tevékenysége során mindig is nyitott volt az új eszközök és technológiák alkalmazására, a dróntechnológia elődjének is számító képfeldolgozói eljárások fejlesztése egészen 1994-re nyúlik vissza a felsőoktatási intézményben. Az intézmény a 2021-es Tématerületi Kiválósági Programban nyert támogatást, a „Merevszárnyú drón és kiértékelő szoftver fejlesztése határmegfigyeléshez és környezetértékeléshez, azaz a „BorderEye” című projekt megvalósítására. Az egyetem Magyarországon elsőként tudta kifejleszteni módszertanát, amely az ország 22 %-át borító, sok esetben határközeli erdőterületek környezeti változásaira és azok megóvására fókuszál.

A Soproni Egyetem kutatói által megalkotott egyedi módszer, drónok és saját fejlesztésű szoftverek segítségével képes folyamatosan, nagy szenzitivitással megfigyelni például az illegális migrációval érintett határszakaszokat, katasztrófa sújtotta régiókat vagy illegális hulladéklerakással terhelt erdős területeket. A további kutatásoknak köszönhetően az egyetem szakemberei olyan drónra szerelt, időjárástól független szenzorhoz köthető eljárást is kidolgoznak, amely autonóm térképezést és élőképközvetítést is lehetővé tesz. A fejlesztéseknek köszönhetően megalkotott szoftver, képes pontfelhőből vagy változásképből kritikus objektumokat és felszíni változásokat felismerni, azokat térképen pontosan behatárolni, a rendkívüli eseményekről pedig riasztásokat indítani. 

A Border Eye projektben kidolgozott módszertant akár egy kisebb erdőben dolgozó kerületvezető erdész is használni tudja, vagy akár többszáz hektáros területeket is feltérképezni képes drónok működtetése és adataik begyűjtése is lehetővé válik általa.

A projekt bemutatóján, Dr. habil. Czimber Kornél egyetemi docens, projektvezető elmondta: „ A drónok, a szenzorok és a feldolgozó szoftverek együttes használata az erdők esetében most először teszi lehetővé a környezetet terhelő hatások ilyen szintű monitorozását. A fejlesztéseket megelőző kutatások azt mutatják, hogy a környezeti katasztrófák megelőzése és a nem várt környezeti hatások kezelésének hatékonysága nagyban növelhető drónok alkalmazásával. 

A Soproni Egyetem által végzett kutatások és fejlesztések új mérföldkövet jelentenek a dróntechnológia és képfeldolgozás terén. A BorderEye projekt eredményei alapján a jövőbeni környezeti monitorozás és határőrzés hatékonysága jelentősen javulhat, hozzájárulva ezzel a fenntarthatóbb jövőhöz és biztonságosabb környezethez.

 

A fejlesztés a TKP2021-NVA-13 azonosítószámú projekt keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NVA pályázati program finanszírozásában valósult meg.

Cikk nyomtatása E-mail