A Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság 705. ülését a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpont és Rendezvényházában tartotta.
Az eseményre a társaság tagjai mellett, a Soproni Egyetem részéről felsővezetői, professzorai és doktori iskola vezetői gyűltek össze. Ormos Balázs megnyitó szavait követően a Soproni Egyetem rektora, Prof. Dr. Fábián Attila köszöntötte a megjelent tagokat és érdeklődőket, majd felidézte az egyetem és a tudományos társaság kapcsolatát amely ezúttal az összejövetel témáját is képezte.
Az est folyamán Prof. Dr. Bartha Dénes előadásában visszatekintést adott az egyetemhez kötődő tagokról és ülésekről a 700. évfordulóra megjelent kiadvány tükrében. Majd Prof. Dr. Faragó Sándor akadémikus, rektor emeritus és a Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola vezetője tárta fel a főiskolai és egyetemi oktatók legendás előadásait.
Az összejövetel hivatalos részének második felében szó esett az asztaltársaság értékes jegyzőkönyveinek és relikviáinak elhelyezéséről és állagmegóvásáról a Soproni Egyetem Levéltárában. Ormos Balázs soros elnök mellett Dr. Sági Éva, a levéltár vezetője tartott prezentációt, amely bemutatta a gyakorlati lehetőségeket.
Az esemény jó hangulatban és értékes beszélgetésekkel zárult, és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a későbbiekben is visszatérnek az Egyetemre a további összejövetelek alkalmával."
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Soproni Egyetem újabb előrelépése a THE Impact Rankings 2024 világrangsorolásban!
- Informatív QR Kódos növényjelölő táblák a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében
- Természetesen Zene! Újra!
- Sikeres pályázat az Erdészeti Ágazati Tudásközpont részvételével
- Diplomaosztók a Soproni Egyetemen
- Faiparos hallgatók síremlékeket gondoztak Selmecbányán
- „Sikeresen lezárult a „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” online kurzus
- Olimpia után, kihívások előtt: Albek Anna a Soproni Egyetemen
- Küzdelmes meccsen vereség a bajnokaspiráns ellen
- Nyári napok Sopron belvárosában – tárlatvezetéssel, gyermekprogrammal vár az Esterházy Palota