A Soproni Egyetemen kiemelt cél, hogy hallgatók minél gyakorlatiasabb oktatásban részesüljenek, valós problémákat dolgozzanak fel. Ezért az idei tanévben valamennyi szak hallgatójának kötelező projektfeladatot írtak elő, amely keretében közösen, más szak hallgatóival együttműködésben, oktatói mentorálás mellett új ismereteket szerezhetnek, és a komplex gondolkodás mellett más készségeik is fejlődhetnek. A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának Ökológiai Gazdaságtan Intézetében egy olyan projektfeladatot fogalmaztak meg, amely a Tanulmányi Erdőgazdaság számára számos fontos, jövőbeli fejlesztéseket alátámasztó adatfeltárást eredményez.
Az elmúlt években végbement közjóléti fejlesztéseknek köszönhetően, és különösen a pandémia hatására erőteljesen megnőtt a Soproni Parkerdő látogatottsága, mind a turisták, mind a helyi lakosok körében. A látogatók számáról néhány kiemelt ponton vannak rendelkezésre álló adatok (pl. Erdő Háza), azonban a teljes erdőterületre vonatkozóan ezek alapján csak durva becslést lehet adni az éves látogatószám alakulásáról. A látogatószám alakulásának és annak az erdőterületen való eloszlásának pontosabb ismere alapját képezheti a jövőbeli fejlesztéseknek, szükséges beavatkozásoknak.
Az élőemberes számlálás egyik előnye a szenzoros méréshez képest, hogy az elhaladó turisták megszólításával egy attitüdvizsgálatra is lehetőség nyílik kérdőívek kitöltetése révén. Így az erdőjárók erőhasználati szokásairól is részletesebb információkat lehet nyerni, például arra vonatkozóan, hogy milyen gyakorisággal jár az erdőn, milyen céllal (kirándul, kutyát sétáltat, fut, …), illetve milyen távolról érkezett a soproni erdőkbe.
A mérés kiemelt karközi projektfeladatként valósul meg a Soproni Egyetemen. A négy karról összesen a kb. 80 fő hallgató és karonként átlagosan 3-4 fő oktató kolléga vagy doktorandusz hallgató kapcsolódik be. Ez megközelíti a 100 főt, így alkalmas arra, hogy a TAEG-gel egyeztetett pontokon (18-20 mérési pont) a látogatószámlálás megtörténhessen. A hallgatók feladata, hogy az erdőjárókat megszólítsa, tájékoztassa, a kérdőív kérdéseire adott válaszokat és a tervezett útvonalukat lehető legpontosabban rögzítse, majd az így nyert adatokat feldolgozza, kielemezze és prezentálja.
Mivel a hallgatók között a többség nem rendelkezik előzetes ismeretekkel az erdészetek munkájáról, a felmérés fontosságáról, az erdei turizmusról és közjóléti feladatokról, ezért szükséges számukra egy ismeretátadó felkészítő napot tartani. Ez a nap arra is szolgált, hogy a hallgatók a felmérés hátterét és módszertanát megismerjék, tisztában legyenek a kérdések tartalmával, illetve azzal is, hogy egy erdőjárót miként kell megszólítani ahhoz, hogy a kérdéseinkre választ kapjunk. Ezért a projekthét első napján a hallgatók előadásokat és szituációs feladatokat kaptak a TAEG és az egyetemi oktatók közreműködésével.
Megsimerték a TAEG munkáját, az Erdő Házát, a főbb turistaútvonalakat, csapatokat alkottak, és megismerik a csapattagokat is. Mindez feltétele a másnapi mérési nap sikeres lebonyolításának. A harmadik napon történik az eredmények rögzítése, feldolgozása és prezentálása, és a legjobb csapatok kiválasztása. A legjobb csapatot a TAEG Zrt. 100.000 Ft díjazásban részesíti, emellett a legjobb csapatokat nomináljuk az összegyetemi díjazásra is.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Zenetörténeti pillanat : először muzsikált együtt a Juventus Fúvószenekar és a Hunyadi AMI
- Felvételi aktualitások és nyelvi kalandok a Természetesen Veled podcast új adásában
- Soproni Nyugdíjasegyetem - Hogyan csökkenthető az ökológiai lábnyom?
- Széllel érkezett eső: jelentős csapadék zárta a nyári szárazságot
- Egy fenntarthatóbb világért – ESG képzések indulnak a Soproni Egyetemen
- Töretlenül az élvonalban és emberközpontú támogatás. Természetesen Veled Podcast új epizód!
- CS4Region nyitó rendezvény
- Soproni Pénzügyi Napok - Középpontban a generációváltás okozta kihívások
- Akadémisták Selmecen: ragaszkodás az évszázados múlthoz
- Meghívó a Magyar-Afrika Hét Oktatási és Nemzetközi Fejlesztési Napjára 2024. október 16. Budapest