A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete (SOE ERTI) által fejlesztett „klíma-előrejelző” alkalmazás és döntéstámogató rendszer alapozta meg a török-magyar erdészeti együttműködést, amelynek célja az erdők klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásának segítése.
Az együttműködés részeként két tonna tölgymakk érkezett Magyarországra azokból a törökországi régiókból, ahol a hazánkban is őshonos fajok már alkalmazkodtak a melegebb és szárazabb éghajlathoz – jelentette be Zambó Péter, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. A SOE ERTI kutatói a „SiteViewer” szoftver segítségével kimutatták, hogy az évszázad közepére hazánkban olyan klimatikus viszonyok várhatók, amelyek ma már Törökország bizonyos területein is jellemzőek. Ezért a fenntartható erdőkezelés érdekében a szakemberek úgynevezett „klímaanalóg” erdőkből származó szaporítóanyagot hoznak Magyarországra. A program során különösen a hazánkban is őshonos tölgyfajok, például a kocsánytalan tölgy és a csertölgy alkalmazkodásának segítésére fókuszálnak.
A két tonnányi első szállítmány Törökország észak-nyugati, márvány-tengeri régiójából érkezett, és a Mecsekerdő Zrt. új hűtött makktárolójába került. A török tölgymakkot a Mecsekerdő Zrt., valamint több más állami erdészeti társaság – köztük a Bakonyerdő Zrt., a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a ZALAERDŐ Zrt. – csemetekertekben és erdősítési programokban veti el, illetve elegyfaként ülteti be hazai tölgyesekbe, hogy növeljék az erdők ellenállóképességét.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Egy őszinte este a vívásról – a Ligneum Pódium vendége: Gémesi Csanád
- Kortárs segítés felsőfokon
- A Soproni Egyetem hallagtóinak látogatása a Velencei Biennálén
- Irány a Soproni Egyetem! Jelentkezz 2025 szeptemberében induló képzéseinkre!
- Zenetörténeti pillanat : először muzsikált együtt a Juventus Fúvószenekar és a Hunyadi AMI
- Munkában a Soproni Egyetem női labdarugó csapata
- Léleknek és testnek a természet kincseiből – év végi kulturális kavalkád az Erdészeti Múzeumban
- Elindult az Év fája 2025 szavazás - járuljon hozzá a 2025-ös év fafaja megválasztásához!
- Töretlenül az élvonalban és emberközpontú támogatás. Természetesen Veled Podcast új epizód!
- Emlékezés és tiszteletadás az '56-os hősök előtt a Soproni Egyetemen