Hírek
Tudományos együttműködés a Soproni Egyetem és a kínai Shangdond Erdészeti Tudományos Akadémia között
Népes kínai delegáció, a Shangdond Erdészeti Tudományos Akadémia vezetői látogatottak a Soproni Egyetemre.
Nagy sikert aratott a „Székek” a Ligneumban
A Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház és Filmművészeti Egyetem együttműködésének keretében került bemutatásra Ionesco azonos c. abszurdjának szövegtöredékeinek felhasználásával készült kétszemélyes mozdulatszínházi darab.
Hírmondó-Nyílt nap a Soproni Egyetem hallgatóival
Felvállaltan kapcsolatteremtő szándékkal került a közelmúltban megrendezésre az első selmeci-soproni diákhagyományokat ismertetető nyílt nap.
Teljes a SopronFest programja – színes események a Soproni Egyetemtől
A SopronFest idején, május 11. és 19. között idén is számtalan érdekes, értékes felejthetetlennek ígérkező programmal várja a látogatókat a város számtalan pontján köztük a Soproni Egyetem Campus-szán és az Esterházy Palota- Erdészeti Múzeumban is.
Emlékezés és Öröm: Budai Ilona Népdaléneklési Találkozó a Soproni Egyetemen
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara idén ünnepli a soproni óvóképzés 125. évfordulóját. Az évfordulóhoz kapcsolódva idén számos szakmai és kulturális rendezvény várja az érdeklődőket.
Tartalmas Szakmai Hét a Soproni Egyetemen
A húsvéti ünnepkört követő héten tartotta a Soproni Egyetem szakmai hetét, ahol tartalmas programokkal, a tantermeken kívüli aktivitásokkal töltötték a hetet az intézmény hallgatói. A diákoknak lehetőségük nyílt a tanulmányaikon kívüli tudásmegosztásra, gyakorlati tapasztalatszerzésre, valamint az egyetemi közösség építésére.
A Soproni Egyetem hivatalosan is „Kerékpárosbarát Munkahely”
2023-as teljesítménye alapján a Soproni Egyetem elnyerte a Haladó Kerékpárosbarát Munkahely fokozatot. A Soproni Egyetem, mint Zöld Egyetem, működése során a fenntarthatóság elveit követi. Olyan intézkedések bevezetésére törekszik, amelyek ténylegesen hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez és a klímacélok eléréséhez, ezért is fordít kiemelt figyelmet a fenntartható, zéró-emissziós közlekedésre, hozzájárulva ezzel is az élhetőbb és egészségesebb környezethez.