November 28-án a Soproni Egyetem vendége volt az országos hírű, több szakmai elismeréssel rendelkező Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár, „A nevelés az élet szolgálata – Érzelmi intelligencia alapjai” című szakmai prezentációjával.
Dr. Pásztor Enikő oktatási rektorhelyettes asszony köszöntőjében kiemelte:
"Ezt a rendezvényt ma ajándéknak szánjuk."
A Soproni Egyetem célja, hogy ezzel az eseménnyel útravalót adjon a végzős óvodapedagógus hallgatóknak, családbarát lelkületű intézményként köszöntse a családos oktatókat és munkatársakat, valamint kifejezze köszönetét a szakmai partnereknek. A rektorhelyettes hangsúlyozta:
"A Soproni Egyetem szakmai partnerei és az ott dolgozó pedagógusok egész évben keményen dolgoznak azért, hogy hallgatóink a legkiválóbb képzésben részesüljenek. Ez a program számukra is egyfajta elismerés."
A rendkívül színvonalas esemény számos üzenete közül kiemelkedett az érzelmi intelligencia jelentősége a nevelésben, az oktatásban és a mindennapi életben. Uzsalyné dr. Pécsi Rita bemutatójában gyakorlati példákon keresztül szemléltette, hogyan válhat a nevelés az élet kiteljesedésének eszközévé. „Nem elég okosnak lenni; jó és életre való embereket kell nevelni,” fogalmazott.
Az érzelmi intelligenciát érintve kiemelte:
"A hatékony tanítás, a sikeres nevelés, de még az önnevelés kulcsa is az érzelmi intelligencia. A 21. században ez a készség alapvetővé vált a munkaerőpiacon is, hiszen olyan tulajdonságokat foglal magába, mint a kommunikáció, együttműködés, kreativitás vagy a kudarcok kezelése."
A program a Soproni Egyetem Hallgatói Támogató Szolgálatának szervezésében, telt házas érdeklődés mellett zajlott a Ligneum Látogatóközpontban. A rendezvény egyaránt szolgálta a jóllétet és a szakmai fejlődést, miközben kifejezte a köszönetet a szakmai partnereknek, akik elhivatottan dolgoznak a jövő nemzedékéért.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Keress többet doktori hallgatóként!
- Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében
- Soproni Nyugdíjasegyetem - a zene volt a szemeszterzáró előadás témája
- A Ligneum Pódium vendége: Gémesi Csanád
- Irány a Soproni Egyetem! Jelentkezz 2025 szeptemberében induló képzéseinkre!
- Elindult a Soproni Egyetem „Természetesen Veled” podcast sorozat
- Magyar-Afrikai Rektori Konferencia a Soproni Egyetem részvételével
- Megszólalt a „Föld Hangja” a Soproni Egyetemen
- Elindult a IX. Bázisiskolai Faipari Verseny a Soproni Egyetemen
- Tisztelgés Széchenyi szellemisége előtt Nagycenken és Sopronpusztán