Egy mobilizált Kormányablak-busz érkezett a Soproni Egyetemre a balekhét és gólyatábor ideje alatt. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalnak köszönhetően a hallgatók és dolgozók helyben, az egyetem kampuszán intézhették hivatalos ügyeiket.
A digitális állampolgárság regisztrációval kapcsolatos tudnivalókról érdeklődtek a legtöbben, de voltak, akik útlevelet csináltattak vagy a személyi igazolvánnyal, lakhatással kapcsolatos ügyeket intézték el a Soproni Egyetemen álló Kormányablak-buszon. A kormányhivatal ügyintézője minden felmerült kérdésre tudta a választ és a megoldást, ezzel megkönnyítette az elsőévesek és a felsőbb éves hallgatók továbbá a dolgozók számára a hivatalos ügyeik intézését. Időt és energiát spórolt meg a mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat által biztosított lehetőség mindenki számára. Az ügyfelek nemcsak a kormányablakokban elérhető ügyköröket tudták intézni, hanem részletes tájékoztatást is kaphattak az egyes eljárások menetéről.
Az elsőévesek már túl vannak az egyetemi beiratkozáson, megismerték az egyetemi épületeket, Sopron városát és a kormányablakbusz érkezése is hatalmas segítségnek bizonyult, hiszen az egyetemi élet kezdetén gyakran előfordul, hogy a diákoknak különféle hatósági ügyeket kell elintézniük, mint például lejárt okmányok cseréje, lakcímbejelentés vagy új igazolványok igénylése.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Ismét sikerrel zárult a Bázisiskolai Faipari Verseny
- Vasútkedvelőket és zenebarátokat is várt a Fészekalja zenés mesesorozat
- Széllel érkezett eső: jelentős csapadék zárta a nyári szárazságot
- Új utak az oktatásban és a sportban - Elérhető a Természetesen Veled Podcast aktuális adása
- HATalmás Gesztenyenap a Botanikus kertben 2024.09.28. szombat
- Kreativitás és Tanulás LEGO®-val! Megnyílt az EduKaland Stúdió a Soproni Egyetem Pedagógiai Karán
- Kutatási megállapodást kötött a Soproni Egyetem és a Pekingi Erdészeti Egyetem
- Felvételi aktualitások és nyelvi kalandok a Természetesen Veled podcast új adásában
- Advent a Soproni Egyetemen
- Felbecsülhetetlen történelmi értékek egy kötetben – egyedülálló album született