A Soproni Egyetem a fesztivál ideje alatt tematikus sétákat indított a 100 éves Botanikus kertben, de a héten számtalan értékes, sokrétű, izgalmas program várja a látogatókat.
Az első sétán a Föld Napján, természetesen „földközelben” címmel Prof. dr. Bidló András ismertette a kertben a legfontosabb talajtani érdekességeket. Másnap, a Könyv Világnapján a Központi Könyvtár és Levéltár vezetői, Tompa Mónika főigazgató és Dr. Sági Éva levéltárvezető mutatták az utat a selmeci könyvritkaságokat is őrző Műemlék Könyvtár irányába, közben a szépszámban megjelent sétálók érdekes információkat hallhattak az egyetem épületeiről, majd igazi kincsekkel is megismerkedhettek a Műemlékkönyvtárban.
Vasárnap, a Könyv Világnapján a 100 éves park padjain itt-ott „elhagyott” könyvek várták a kíváncsi olvasókat, a mamutfenyők tövében arcimboldokat, vagyis betűképeket böngészhettek az érdeklődők. A Ligneum előtt a Cédrus Könyvkereskedés kínált olvasnivalót és könyves-kertes kalandokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A délután folyamán az ovisok nagy örömére Schmuck Éva: Mázli és Szamóca – A titkos erdő felfedezése c. mesekönyve kelt életre a zenés interaktív könyvbemutatón, ahol a kicsik a fafúvós hangszerekkel is megismerkedhettek. A könyv napi sétáról visszatért vendégeknek, a soproni származású költő, Kiss Dávid mutatta be első verseskötetét, amely Medvék Bolygója címmel a 2022-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg.
A séták folytatódnak:
Április 24-én, hétfőn Korda Márton mutatja meg a Botanikus kert faritkasásait és ritka szép fáit. Kedden Madarász Enikő az itt élő hatlábúakról, Winkler Dániel a kert madarairól ad tájékoztatót, a séta végén a gerinces gyűjtemény legérdekesebb darabjait is megnézhetik az érdeklődők. Cserpes Tamás szerdán az éppen akkor virágzó cserjéket, fákat és lágyszárúakat veszi sorra, csütörtökön pedig Sarkady Sándor vezetésével a park szobrai között bóklászhatunk. Pénteken a fesztivál külföldi vendégeit és az egyetem nemzetközi hallgatóit várja a kert vezetője, Péterfalvi Ágnes egy angol nyelvű vezetéssel. Április 29-én (amikor a kertben REformáló családi nap zajlik a reformkor és az újrahasznosítás jegyében) a Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatói és hallgatói közreműködésével mesés séta indul a családoknak. 30-án pedig Léderer György ragad futócipőt és invitálja azokat, akik a vasárnapi ebéd után lassú kocogás közben szeretnék megismerni a Botanikus kert látványos sétányait.
A kb. egy órás tematikus séták, 16 órától a Bajcsy-Zsilinszky utcai főkaputól indulnak és a Ligneum épületében megnyílt Botanika kévázónál érnek véget.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- ClimaPannónia: Természettel a klímaváltozás ellen – jövőbe tekintő megoldások a Soproni Egyetemmel
- Elindult a IX. Bázisiskolai Faipari Verseny a Soproni Egyetemen
- Magyar-Afrikai Rektori Konferencia a Soproni Egyetem részvételével
- Soproni Nyugdíjasegyetem - terítéken egy újszerű tudomány
- A nevelés az élet szolgálata - Uzsalyné dr. Pécsi Rita előadása a Soproni Egyetemen
- Labdarúgás Női NBII.: Győzött a Soproni Egyetem!
- Kutatási megállapodást kötött a Soproni Egyetem és a Pekingi Erdészeti Egyetem
- CS4Region nyitó rendezvény
- Akadémisták Selmecen: ragaszkodás az évszázados múlthoz
- Küzdelmes meccsen vereség a bajnokaspiráns ellen