Albek Anna, a magyar női kézilabda sport egyik legnagyobb ígérete, néhány hete még az olimpiai játékokon, a kézilabda-válogatott tagjaként képviselte Magyarországot. Ma már klubcsapata, a Motherson Mosonmagyaróvári KC sikereiért küzd, miközben a Soproni Egyetem sportszervező szakjának hallgatójaként arra törekszik, hogy tanulmányai révén is egyensúlyba hozza jövőjét az aktív sportkarrier mellett.
Az olimpia hatalmas élmény volt számomra – mesélte Albek Anna. Fiatalon részt venni egy ilyen szintű eseményen igazán különleges, életre szóló emlék. Bár nem kaptam annyi játéklehetőséget, mint szerettem volna, minden pillanatot a legteljesebben megpróbáltam megélni. Úgy érzem, hogy a későbbiekben is sokat fogok ebből profitálni. Szerencsére az első mérkőzés előtt volt két napunk, hogy megszokjuk az olimpiai falu légkörét, és így a mérkőzésekre tudtunk koncentrálni. A brazilok elleni reggel 9 órás kezdés ellenére több mint 5000-en jöttek ki a sportcsarnokba, és bár a svédek ellen nem sikerült a továbbjutás, a válogatott Lille-ben 22 000 ember előtt lejátszott összecsapása felejthetetlen élmény marad.
Albek Anna és Vámos Petra a válogatott játékosai
Hogyan fogadtak csapattársaid a hazaérkezést követően?
Mindenki kíváncsian várta az élménybeszámolót. Bár a fotók nem tudják teljesen visszaadni az élményeket, próbáltam a lehető legjobban átadni a hangulatot fiatal társaimnak is. Nehéz szavakba önteni, min mentem keresztül az elmúlt két és fél hétben, de tudom, hogy ezek az élmények csak gazdagítottak.
Harmadik szezonodat kezded el Mosonmagyaróváron. Milyen célokat fogalmaztatok meg az idei szezon előtt?
A szakvezetés nem fogalmazott meg konkrétumot. Még egy kis időre szükség van ahhoz, hogy az új csapat teljesen összeszokjon. Az edzések jól mennek, és az új játékosokkal is hamar megtaláltuk a közös hangot. Az edző, Gyurka János, remek munkát végez, és mi is igyekszünk a lehető legjobban dolgozni. Fiatal csapatunk van, de sok lehetőség rejlik bennünk. Szeretnénk idén is a dobogóra kerülni, és úgy gondolom, hogy meglepetéseket is okozhatunk a szezon során.
Miért tartod fontosnak a tanulást az élsport mellett?
A Soproni Egyetem kifejezetten sportbarát intézmény. Nagyon segítőkészek a sportolókkal, és számos lehetőséget kínálnak arra, hogy a tanulmányainkat az aktív sportkarrier mellett is folytathassuk. Én a sportszervező szakot választottam, mert ez a jövőmre nézve biztos alapot jelent. Fontosnak tartom, hogy egy sportoló előre gondolkodjon a jövőjéről, mert a sport véges, és utána is szükség van valami másra, amiben kiteljesedhetünk.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Elindult a IX. Bázisiskolai Faipari Verseny a Soproni Egyetemen
- Kutatási megállapodást kötött a Soproni Egyetem és a Pekingi Erdészeti Egyetem
- Sétálj velünk Selmecig
- Természetesen Veled Podcast Dr. Pogátsa Zoltánnal
- CS4Region nyitó rendezvény
- Lezárult a Soproni Egyetem „Tekerj velünk Selmecig!” kerékpáros programja
- Kortárs segítés felsőfokon
- Kreativitás és Tanulás LEGO®-val! Megnyílt az EduKaland Stúdió a Soproni Egyetem Pedagógiai Karán
- Kiváló kutatási infrastruktúra díj a Soproni Egyetem Erdészeti és Faipari Innovációs Központnak
- Digitális transzformáció az oktatásban – Szakmai nap a Soproni Egyetemen