Minden évben kitollasodik a város egyik régi kőhattyú szobra a Soproni Egyetem végzős hallgatóinak korsó- és szalagavató szakestélyének keretében.
Az idén valétáló erdőmérnök hallgatók jóvoltából láthatjuk most annak a régi diákhagyománynak a képeit, melynek Sopron város lakói csak a végeredményét ismerik. Évről évre eljön a nap, amikor reggelre „tollas lesz a hattyú” -
A Hunyadi János utca és a Béke út találkozásánál álló régi kút hattyú szobra minden évben tollborítást kap a diákoktól egy legendává vált régi történetnek köszönhetően. Szép példája ez, hogyan kötődnek egymáshoz az ősi selmeci és a fiatalabb soproni diákhagyományok.
A végzős akadémisták már 150 évvel ezelőtt Selmecbányán is szalagot tűztek a bal kezükre, ezzel adva hírül, hogy tanulmányik végére értek. A szalagavató szakestélyt máig megrendezik Sopronban is az utolsó szemeszter első hónapjaiban. 1971 óta ekkor avatják fel Sopronban a valétakorsót is.
Ám hogy miért tollasodik ki ezen az estén a korsó-és szalagavató szakest szünetében a régi kőmadár?
A kút eredetileg a soproni belvárosban, az Orsolya téren állt, majd 1929-ben került mostani helyére, az egyetem közelébe, az Alsó-Lőverekbe.
Vendel Miklós professzor, a 20. század elején a geológia szigorú tanára volt Sopronban. Vendel professzor a hattyút őrző kis tér sarkán lévő, ma is változatlan formában álló házban lakott, és akkoriban egyetemi dolgozószobájából a házára és a hattyúra is odalátott. A professzor a vizsgán nagyon gyengén teljesítő diáknak állítólag a következőket mondta:
„Fiam, maga akkor megy át nálam, ha a hattyú kitollasodik!” Elégtelen. „Jó szerencsét!” A hallgató a kocsmában, társai segítségével megtalálta a megoldást: párna, liszt, csiriz, és a hattyút az éj leple alatt feltollazták.
Állítólag a pótvizsgán meglágyult Vendel Miklós professzor szíve, és átengedte a leleményes vizsgázót.
Valahogy így tollasodott fel először a kőhattyú, majd ebből lett a hagyomány, mely az idők során az egyűvé tartozás, a diák élettől, Soprontól és az egyetemtől való búcsúzás jelképévé vált.
Forrás: Bende Attila és Bartha Dénes: Amit egy baleknak tudnia kell! című könyve
Fotók: Zólyomi Samu
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Vár a tanév II. nyílt napja a Soproni Egyetemen január 15-én!
- Egy fenntarthatóbb világért – ESG képzések indulnak a Soproni Egyetemen
- Játssz ÖKOsan! – Indul a Soproni Egyetem és a GYSEV kvízjátéka
- Nyílt Nap a Soproni Egyetemen, december 4-én!
- Lezárult a Soproni Egyetem „Tekerj velünk Selmecig!” kerékpáros programja
- A Nemzet Színésze, Kulka János volt a Ligneum Pódium vendége
- Advent a Soproni Egyetemen
- Soproni Nyugdíjasegyetem - a zene volt a szemeszterzáró előadás témája
- Maxold ki a felvételid idegennyelv-tudással!
- Felbecsülhetetlen történelmi értékek egy kötetben – egyedülálló album született