Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Sikeres pályázat az Erdészeti Ágazati Tudásközpont részvételével

Történelmi léptékű támogatást nyert el az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. és az Agrár Szakképző Centrumok közös pályázatban a Vidékfejlesztési Program „VP1-1.2.1-23 - Bemutató üzemek támogatása” konstrukció keretében.

A sikeres vidékfejlesztési pályázat útján 2024 augusztus 30-tól országszerte hét helyszínen, összesen 350 erdészeti bemutató üzemi program indul.

Az Erdészeti Ágazati Tudásközpont létrehozásában a Soproni Egyetem vállalt vezető szerepet és oktatói, kutatói a pályázat megvalósítása során a bemutató üzemi programok lebonyolításában is kiemelt szerepet kapnak. A most elnyert támogatás bizonyítja, hogy az alapításkor kitűzött cél megvalósul: a gazdasági szereplők bevonásával a korábbinál minden szinten sokkal gyakorlat orientáltabb, minőségi ismereteket adni az erdőgazdálkodásban dolgozóknak és a fiataloknak.

A program keretében az erdészeti szakképző iskolák mintegy 750 millió forint értékben szereznek be korszerű erdőgazdálkodási eszközöket is, amelyek be fognak mutatkozni a bemutató üzemi programok során.

Az erdészeti bemutató üzemi programok helyszínei az erdészeti szakképző iskolák: Sopron, Somogyzsitfa, Piliscsaba, Mátrafüred, Szeged és Ásotthalom. A képzések fő célcsoportjai a szakközépiskolás ill. szakmunkás diákok, erdőgazdálkodó szakemberek, de akár egyetemi hallgatók is részt vehetnek rajtuk.

A programok tematikája széles körű, mintegy 25 témakört ölel fel. Számos program az aktuálisan beszerzett korszerű eszközök (drónok, harveszter, szoftverek) használatára készít fel. Továbbá kínálnak nemzetközi kitekintést is az erdészet jövője, az erdei vízgazdálkodás és az erdészeti csúcstechnológiák világába is az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nkft szervezésében.

Minden iskolánál elérhető lesz a „SiteViewer: Bevezetés az új erdészeti döntéstámogató eszköz használatába” és „Az EUTR és az EKÁER megfelelő használata” bemutató üzemi program. Több helyszínen lesz lehetőség az ESZR és alprogramjainak (TERI, ETA) elsajátítására, a harveszter és forvarder kezelés megismerésére szimulátoros vagy terepi környezetben, valamint méretes fák irányított döntésének, vagy a korszerű szaporítóanyag-gyűjtés műhelytitkainak megismerésére. A programokon erdőgazdálkodók vagy alkalmazottak, valamint az erdészeti szakszemélyzet szakirányítási tevékenységet ellátó tagjai vehetnek részt.

A programokat a szervezők egymásra épülő „kezdő” és „haladó” modulban, azonos napon délelőtt és délután 4 + 4 órában kínálják, javasolt tehát az együttes jelentkezést mindkét programra. A külön megjelölt programpárok JESZ továbbképzési pontszerzők is (20 pont).

Jelentkezzen!     www.eatk.hu

Ezen az oldalon minden információt megtalál az erdészeti bemutató üzemi programokról – kereshet a helyszínek, a témák és az időpontok szerint is. Ismerkedjen a programokkal, jelentkezzen, és hívja fel kollégái figyelmét is erre a páratlan lehetőségre.

 

Cikk nyomtatása E-mail