Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a felek a megkötött megállapodás által erősítik stratégiai partnerségüket, amelynek részeként népszerű színdarabok is Sopronba érkeznek.
A háromoldalú megállapodást a Nemzeti Színház vezérigazgatója Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora Sepsi Enikő valamint a Soproni Egyetem rektora Prof. Dr. Fábián Attila írta alá a fővárosi teátrumban. Az együttműködés lehetőséget biztosít az SZFE hallgatóinak, hogy a Soproni Egyetem kulturális tereiben, a Ligneum Látogatóközpontban és az Erdészeti Múzeum impozáns udvarán mutassák be tudásukat. A megállapodás nyitányaként 2024 márciusában Molnár Ferenc vígjátéka: az Egy, kettő, három - Az Ibolya kerül bemutatásra, amely a nemzet színészének Bodrogi Gyulának és Schnell Ádámnak köszönhetően ígér feledhetetlen pillanatokat, de annak színpadra vitelében a Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékei is részt vesznek.
A kontraktus aláírását követően, Prof. Dr Fábián Attila rektor elmondta:
„ A Soproni Egyetem elhívatottsága és küldetése, hogy a nálunk tanuló diákok saját szakmájuk mellett a magyar és az egyetemes kultúrával, a magyar színjátszás értékeivel egyaránt megismerkedjenek. A most megkötött szerződés erre garancia, de reménykedünk abban is, hogy a Nemzeti Színház művészei is sokszor ellátogatnak Sopronba értéket teremteni, értéket meríteni. Az SZFE tanárai és diákjai pedig művészhallgatóinkkal akár a nyári alkotótáborban, közös művészeti alkotások létrehozásában is egymásra találhatnak, amely eredményeként akár egy közös projekthét keretében értékes, egyedi, kreatív alkotások is megszülethetnek.”
Az elmúlt hónapok során a Palotaszínház előadássorozatának keretében több emlékezetes előadást is láthatott az Esterházy Palota – Erdészeti Múzeum közönsége, a megújult Ligneum látogatóközpont pedig számos emlékezetes kulturális eseménynek adott teret. A tervezett produkciók megvalósulása számos kihívással is jár, amelyekről Tóth Kázmér a múzeum igazgatója, díszlettervező a következőképpen vélekedett:
„Az első nyitó előadásra, a Ligneum látogatóközpontba egy nagyobb színpadot építünk fel, ehhez a produkcióhoz a Nemzeti Színház fogja biztosítani a speciális technikai követelményeket, de a későbbiek folyamán a játszóhelyeken hangban, fényben és színpadban olyan fejlesztést szeretnénk végrehajtani, amelyek folyamatosan lehetővé teszik a színvonalas színházi produkciók lebonyolítását. Az Erdészeti Múzeumban természetesen már készülünk a nyári időszakra, tervezzük a Dériné bérlet folytatását, amelynek programját már egyeztetjük, de izgalommal várjuk a háromoldalú megállapodás eredményeként Sopronba érkező előadásokat is.„
A Színház és az Egyetemek a jövőben együttműködnek közös képzések létrehozásában, oktatócserék, közös érdek alapján benyújtható pályázatok és kulturális rendezvények megszervezésében is.
A Rátóti Zoltán rendezésében 2024. március 19-én érkező Egy, kettő, három remek szórakozást ígér a nézőknek.
Fotó : Eöri Szabó Zsolt
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Egyedülálló könyv a valétatablók történetéről – Bemutató 2024. december 11-én
- Egy egészségesebb jövőért tanácskoztak a Soproni Egyetemen -„Egy Egészség Nap” Konferencia
- Lezárult a Soproni Egyetem „Tekerj velünk Selmecig!” kerékpáros programja
- Összefoglaló a Soproni Egyetem Felvételi Tájékoztató Online Fórumáról - 2025. január 13.
- 100 éves a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének Püspökladányi Kísérleti Állomása
- Együttműködés a Soproni Egyetem és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetsége között
- Advent a Soproni Egyetemen
- Nyílt nap újra a Soproni Egyetemen- Egyedi, pont mint TE!
- Nyílt Nap a Soproni Egyetemen, december 4-én!
- Soproni egyetemisták tervezik a SopronFest Soproni Egyetem Diákbérlet karszalagját