Május 18-án Dr. Veres András megyéspüspök úr Te Deum szentmisét mutatott be Szent Pál Katolikus Szakkollégium kápolnájában. A jeles eseményen részt vett a SOE számos vezetője, köztük Professor dr. Fábián Attila rektor úr. A szakkollégium tagjai búcsút vettek a végzős hallgatóktól. Idén első alkalommal került sor a Szent Pál díj átadására. A díjat a Paulinum azon tagja kaphatja, aki két évet eltöltött a szakkollégiumban, példa értékű az életvitele és kiemelkedő a közösségi szolgálata. A szakkollégisták szavazata alapján a díjat Félegyházi Luca, ötödéves erdőmérnök hallgató kapta. A gravírozott üvegen Szent Pál alakja látható, kezében a kivont kard és az Írás látható. A rajzot Hencz Réka, másodéves óvoda pedagógus hallgat készítette. Kaposi László igazgató a díj átadásakor, utalva a világban zajló szellemi harcra bíztatta a jelenlevőket: „Legyen bátorságunk képviselni azt, amiben hiszünk!”
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Filmklub - 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója
- Egy kreatív nap a Soproni Egyetemmel Budapesten
- Felbecsülhetetlen történelmi értékek egy kötetben – egyedülálló album született
- Pro Urbe Sopron díjjal tüntették ki dr. Gáspárdy Tibor Zoltánt
- A Soproni Egyetem hallgatói mesélnek hivatásukról és élményeikről az Erdei Utakon adásában
- KÖNVYBEMUTATÓ: FEKETE LAJOS AKADÉMIKUS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
- A Soproni Egyetem hallagtóinak látogatása a Velencei Biennálén
- Advent a Soproni Egyetemen
- Kortárs segítés felsőfokon
- Irány a Soproni Egyetem! Jelentkezz 2025 szeptemberében induló képzéseinkre!