A vizsgaidőszak közepette szerepelt a Magyar Női Kosárlabda Válogatott tagjaként Olimpiai Selejtező Tornán Varga Aliz, a Soproni Egyetem hallgatója. A végletekig kiélezett utolsó, Spanyolország elleni mérkőzésen egy ponttal alulmaradt a nemzeti együttes, így nem sikerült a kvalifikáció, de hallgatónk számára mindenképpen emlékezetesen teltek az elmúlt hetek.
A válogatott bő keretében szerepelt még Sitku Zsuzsanna is, aki az elmúlt év szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Benedek Elek Pedagógiai Kar Sportszervező szakán. A szűkített keret 12 fős tagjaként Varga Aliz léphetett pályára, aki elsősorban a Japán elleni győzelem megszerzésében szerzett elvitathatatlan érdemeket.
A Sopron Basket játékosa a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán tanul nemzetközi gazdálkodási szakon angol nyelven, továbbá a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar tervezőgrafikus hallgatója.
„Szerencsére a tanrendemnek és a tanáraimnak köszönhetően sikerült eleget tennem a vizsgakötelezettségeimnek a felkészülés kezdete előtt, de persze ez nem azt jelenti, hogy ne foglalkoztam volna a tanulmányaimmal. A felkészülés során az edzések közötti időben sikerült egy kis időt szánnom az egyetemi teendőimre is, ami feltöltődést és pozitív energiákat adott." – mondta el Varga Aliz.
A Soproni Egyetem büszke arra, hogy ilyen sokoldalú és tehetséges hallgatók képviselik az egyetemet.
Az intézmény támogatja sportolóit, ezért is alapított sportösztöndíjat az aktívan sportoló hallgatók számára. A magas szintű egyetemi tanulmányokat folytató, élsportoló hallgatókat ezzel nemcsak honorálni, de ösztönözni is szeretnék, ezért egyéni tanrendet biztosítanak számukra.
Fotók: www.fiba.com
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Elindult a IX. Bázisiskolai Faipari Verseny a Soproni Egyetemen
- A játék, nem „játék”, hanem a gyerek legfontosabb dolga - előadása a Nyugdíjasegyetemen
- Felbecsülhetetlen történelmi értékek egy kötetben – egyedülálló album született
- Több ezer kilométer a doktoriért – kiemelkedő siker a Stipendium Hungaricum a Soproni Egyetemen
- Egy kreatív nap a Soproni Egyetemmel Budapesten
- Sózzunk, vagy ne sózzunk? - Folytatódott a Soproni Nyugdíjasegyetem
- Egyedülálló könyv a valétatablók történetéről – Bemutató 2024. december 11-én
- A Soproni Egyetem hallgatói mesélnek hivatásukról és élményeikről az Erdei Utakon adásában
- Töretlenül az élvonalban és emberközpontú támogatás. Természetesen Veled Podcast új epizód!
- Felvételi 2025: Fedezd fel a Soproni Egyetem lehetőségeit! - interjú dr. Pásztor Enikővel