„A bükk és a bükkösök Magyarországon” címmel jelent meg az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának IV. tanulmánykötete. Az 508 oldalas, ragyogóan illusztrált, elegáns megjelenésű kötet az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának kezdeményezésére jött létre, kiadója a Soproni Egyetem Kiadó.
„A bükk és a bükkösök Magyarországon – egy különösen veszélyeztetett fafaj és társulásainak perspektívái” címmel rendeztek konferenciát Budapesten az Agrárminisztériumban november közepén. Az MTA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként szervezett tudományos ülés volt a monográfia könyvbemutatója is. Az impozáns tanulmánykötet szerkesztői: Bartha Dénes, Csóka György és Mátyás Csaba- a Soproni Egyetem és az ERTI kutatói. A könyvet egyébként 106 főből álló szerzőgárda jegyzi, 66 lektor segítette a szerzők munkáját. A hiánypótló kiadvány finanszírozása a TKP 2021-NKTA pályázati program keretében valósult meg.
A magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani, ami erdeink egyik kiemelkedő élőhelyeként a bükkösökben jelenti a legfontosabb feladatot a szakemberek számára – mondta el Zambó Péter, államtitkár a szakmai rendezvényen. A könyvbemutatón résztvevők előadásokon ismerkedhettek meg a könyv témáival.
A konferencia előadásai hamarosan elérhetők az MTA ETB honlapján (https://www.uni-sopron.hu/mta-etb). A kiadvány bolti forgalomba nem kerül, beszerzésének lehetőségeiről a fenti webcímen hamarosan tájékoztatás fog megjelenni. A teljes kötet letölthető, elektronikus verziója szintén ezen a címen lesz elérhető.
Fotó: Vermes Tibor
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallagtóinak látogatása a Velencei Biennálén
- Soproni Nyugdíjasegyetem - Hogyan csökkenthető az ökológiai lábnyom?
- Soproni Egyetem: öt gól hazai pályán a női labdarúgó csapattól
- Irány a Soproni Egyetem! Jelentkezz 2025 szeptemberében induló képzéseinkre!
- Kapunyitás a jövő felé: Újabb sikeres nyílt nap a Soproni Egyetemen
- Egyedülálló könyv a valétatablók történetéről – Bemutató 2024. december 11-én
- A nevelés az élet szolgálata - Uzsalyné dr. Pécsi Rita előadása a Soproni Egyetemen
- bALEK- és Gólyabál 2024 – Egy felejthetetlen este az elsőévesek tiszteletére
- Töretlen siker: a Soproni Egyetem 2024-ben is arany fokozatban, a világ legjobbjai között!
- Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe online kurzus