Elindult a Soproni Egyetem és a Kisalföld napilap közös előadássorozata Sopronban. A Nyugdíjas Egyetem 14. évfolyam huszonhetedik szemeszterében ismét neves szakemberek és egyetemi oktatók osztják meg tudásukat különböző tudományterületekről. Az első előadásra az Erdőmérnöki Kar dékánját kérte fel a Nyugdíjas Egyetem főszervezője, Prof. Dr. Faragó Sándor.
A Soproni Egyetem tavaly ősszel kinevezett egyetemi tanárai lesznek ennek a szemeszternek a főszereplői- ismertette a Nyugdíjas Egyetem tavaszi tematikáját a Soproni Egyetem rector emeritusa. Akik pedig végig követik a Kisalföld nyomtatott példányaiban megjelenő kérdéseket, nyereményjátékon is részt vehetnek- hangzott el az első találkozón.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” - Radnóti Miklós idézetével kezdte előadását Prof. Dr. Heil Bálint. Az Erdőmérnöki Kar dékánjának témája a talajszinttől egészen az űrig vezetett. Már a cím is előre vetítette, hogy a legidősebb korosztály egy nagyon modern és aktuális témával fog találkozni.
„A talajok titkai műholdak és lézersugarak fényében” A célom az volt, hogy megmutassam, a legújabb távérzékelési eljárások és a műholdak használata milyen csodákat tár fel arról a világról, amiről úgy hisszük már jól ismerjük- magyarázta a címválasztást Prof. Dr. Heil Bálint. Talajtani szakértőként és erdőmérnökként most már folyamatosan használjuk munkatársaimmal a lézeres távérzékelési módszereket például termőhelyvizsgálatok vagy faállományfelvétel során. A talajok közvetlen fizikai vizsgálata kiegészül ma már a talajradarok, vagy műholdfelvételek által szolgáltatott adatokkal. Így lesz a munkánk sokkal eredményesebb és több információt is kapunk egyidejűleg egy vizsgált erdőrészletről, kertről, vagy mezőgazdasági területről- hangsúlyozta az előadó.
A távérzékelési technikák és talajtani vizsgálatok kombinálásával vizsgálták például a Soproni Egyetem szakemberei a győri Püspöki Palota kertjét is. Ebbe a projektbe is betekintést nyertek a Nyugdíjas Egyetem hallgatói. Emellett szó esett például arról a friss felfedezésről is, hogyan bukkantak cseh kutatók a világ egyik legnagyobb föld alatti termáltavára drónfelvételek alapján.
A Soproni Egyetem és a Kisalföld szervezésében megvalósuló Nyugdíjas Egyetem március 11-én folytatódik. Akkor Dr. Szikszai Zoltán, osztályvezető főorvost hallhatják a megjelentek. Minden második kedden, egészen május hatodikáig találkozhatnak izgalmas témákkal az érdeklődők a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának aulájában. (9400, Sopron, Erzsébet u. 9)
Kapcsolódó tartalmak
- Hazaértek a SMAFC Jégtörői – megnyílt az új jégpályája
- Selmeci Teadélután – Történelem és film egy különleges délutánon
- A Soproni Egyetem és tudományos partnerei a termálvizek biofilmjeiben kutatták az ősi folyamatokat
- Elindult a Soproni Egyetem Alumni Oldala!
- Interaktív és hallgatóközpontú oktatás – új képzés a Soproni Egyetem oktatóinak
- Irány a Soproni Egyetem! Jelentkezz 2025 szeptemberében induló képzéseinkre!
- Elismerések a március 15-i ünnepségen: a Soproni Egyetem oktatóit is kitüntették
- Híd a tudomány és a gazdaság között – stratégiai együttműködés a Soproni Egyetemen
- Természetesen Veled Podcast – Beszélgetés Prof. Dr. Fábián Attila rektorral
- A Soproni Egyetem Püspökladányi Arborétumának talajszelvénye lett a 2025-ös év „Világ Talaja”